Elárulta a környezetkárosítással gyanúsított vállalat, hogy mit kért tőle a bátonyterenyei városvezetés
„A város vezetése arra kérte cégünket, hogy a törvényeket betartva, a környezet- és egészségvédelemre kiemelt figyelmet fordítva, balesetmentesen folytassa a tevékenységét” – számolt be közösségi oldalán rövid közleményben a bátonyterenyei önkormányzati képviselőkkel folytatott pénteki találkozóról a SungEel HiTech Hungary.
Orosz István, Bátonyterenye polgármestere a csütörtöki közmeghallgatáson tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy találkozót kért tőle a SungEel dél-koreai elnöke.
Mint ismert, a városvezető még megválasztása előtt, „egyszerű” állampolgárként feljelentette az akkumulátor-hulladék újrahasznosításával foglalkozó céget – amely a bátonyterenyei ipari parkban is működtet egy üzemet –, mert az szerinte környezetszennyezést, illetve -károsítást követett el. Az ügyben több büntetőeljárás is folyamatban van.
Bátonyterenye polgármestere elzárkózott a találkozótól
– Semmiben nem változott meg a véleményem a SungEelt illetően… Én az elveimet nem fogom feladni, sem azt a tevékenységet, amit eddig végeztem… Én nem szeretnék és nem is fogok találkozni vele! – zárkózott el Orosz István attól, hogy egy asztalhoz üljön a vállalat vezetőjével.
Ugyanakkor megjegyezte, azt sem szeretné, ha a vállalat részéről bárki is úgy értékelné, Bátonyterenye városa nem hajlandó semmiféle párbeszédre. Éppen ezért úgy döntött, hogy három képviselő – az előző polgármester, Nagy-Majdon József (Fidesz-KDNP), Várszegi István (Bátonyterenyei Polgárokért Egyesület) és dr. Mátyás Mátyás (Mátravölgye SC) – fogadja a dél-koreai cégvezetőt a városházán.
„Működésünk biztonságos és környezetbarát”
„Nagy örömünkre szolgált, hogy ma lehetőséget kaptunk arra, hogy társaságunk új vezetése találkozhasson az új önkormányzat tagjaival. Lehetőségünk nyílt arra, hogy bemutassuk a cég előéletét, működését és a korábbi években felmerült problémákat és biztosítsuk a bátonyterenyei lakosságot arról, hogy működésünk biztonságos és környezetbarát. A város vezetése arra kérte cégünket, hogy a törvényeket betartva, a környezet- és egészségvédelemre kiemelt figyelmet fordítva, balesetmentesen folytassa a tevékenységét” – áll SungEel HiTech Hungary közösségi oldalán közzétett közleményben.
A cég arra is kitért, jelezték szándékukat, hogy szeretnék támogatni a helyi közösségeket – ezért is szervezték meg a szombati Október Fesztivált –, köszönetünket kifejezve a bátonyterenyeiek felé.
„A találkozón másról nem esett szó” – zárul a társaság közleménye.
Fotó: Facebook/ SungEel HiTech Hungary
Érdekesnek találtad? Oszd meg!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!