Bűnismétléstől tartva tették parkolópályára a salgótarjáni útonállót
A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró elrendelte egy 18 éves férfi letartóztatását, aki az újév első napján útonálló módon rabolt a nógrádi megyeszékhelyen. A fiatal a zagyvapálfalvai városrészben bántalmazott egy házaspárt. A támadás következtében mindketten egészségügyi ellátásra szorultak, az 59 esztendős férfi könnyű sérülést, míg 55 éves felesége súlyos arccsonttörést szenvedett. Az elkövető zsákmányával, egy 70 ezer forint értékű mobiltelefonnal menekült el a helyszínről. Nem jutott azonban messzire: a rendőrök néhány órán belül, a tetthely közelében elfogták. A zsákmányolt készüléket ugyan időközben „bagóért” értékesítette, de a széles körű nyomozás eredményeként végül az is meglett és visszakerült jogos tulajdonosához.
Vendéglátóhelyen szúrta ki magának a házaspárt
Az üggyel kapcsolatban a Nógrád Vármegyei Főügyészség kedden azt közölte, hogy a nyomozás eddig rendelkezésre álló adatai alapján a fiatal férfi 2025. január 1-jén, a délutáni órákban egy salgótarjáni, a zagyvapálfalvai városrészben működő vendéglátóhelyen figyelt fel a házaspárra, akik nem sokkal később gyalog indultak el hazafelé. A rabló követte, majd megállította őket azzal az ürüggyel, hogy cigarettát kérjen tőlük. A megszólítottak azonban nem tettek elegen ennek a kérésnek.
Mindkét áldozata egészségügyi ellátásra szorult
A gyanúsított ekkor a nő mögé lépett, kutatni kezdett a hátizsákjában, majd magához vette az asszony pénztárcáját és mobiltelefonját, aki ugyan vissza tudta szerezni értékeit a támadótól, az azonban ököllel többször is arcon ütötte őt. A sértett ettől eszméletét vesztve a földre került.
A férj megpróbált a házastársa védelmére kelni, azonban az elkövető őt is többször megütötte, és az ütések hatására ő is elterült. A földön fekvő férfi ruhájából kiesett a 70 ezer forint értékű mobiltelefonja. A tettes felkapta a készüléket és elszaladt vele a helyszínről. A nagy értékű zsákmányt nem sokkal később „bagóért” – egészen pontosan 1.000 forintért – adta el az egyik ismerősének.
A bántalmazás következtében a rabló mindkét áldozata egészségügyi ellátásra szorult: az 59 éves férfi könnyű sérülést, míg 55 esztendős felesége súlyos arccsonttörést szenvedett.
Néhány órán belül elfogták a fiatal rablót
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentést követően széles körű adatgyűjtést végeztek a súlyos bűncselekmény elkövetőjének felderítése érdekében, amelynek eredményeként néhány órán belül – a tetthely közelében – elfogták és előállították a 18 éves fiatalt.
A nyomozók a beismerő vallomást tett lucfalvai lakost kétrendbeli rablás, valamint súlyos testi sértés és annak kísérlete miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. A rendőrök lefoglalták a rabló által zsákmányolt mobiltelefont, amit visszaadtak a jogos tulajdonosának.
A bűnismétlés megakadályozása érdekében…
A Salgótarjáni Járási Ügyészség a bűnismétlés megakadályozása érdekében kezdeményezte a rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett támadó letartóztatását.
A Salgótarjáni Járásbíróság egy hónap időtartamra elrendelte ezt a kényszerintézkedést.
A döntés az elkövető fellebbezése nyomán még nem jogerős.
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!