A mai naptól új vezetők segítik a TISZA áradását
A TISZA Párt megerősíti vezetését új szakemberekkel. Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke a mai napon bejelentette, hogy új vezetők csatlakoznak a párt operatív működésének irányításához, ezzel is megerősítve a közösség szervezeti stabilitását és jövőbeni terveinek megvalósítását. A közlemény szerint Pósfai Gábor veszi át a párt operatív vezetését Radnai Márk alelnöktől, aki a továbbiakban a politikai közösség építésére és kommunikációjára, valamint az innovációs és technológiai fejlesztésekre fog koncentrálni.
Magyar Péter: Új operatív vezető a TISZA élén
Pósfai Gábor az elmúlt 19 évben a világ legnagyobb sportszerkereskedő vállalatánál, a Decathlonnál dolgozott, és kiemelkedő vezetői tapasztalattal rendelkezik. Hét éven keresztül a magyarországi, majd hat éven át az osztrák divízió ügyvezetője volt. Tapasztalatát és vezetési elveit a TISZA szervezeti kultúrájába is be kívánja építeni – áll Magyar Péter a TISZA elnökének közleményébe.
„Számomra mindig a csapat volt az első, és hiszem, hogy a közösség ereje teremti meg a hosszú távú sikereket. Az új szerepemben is azon dolgozom majd, hogy egy olyan támogató és nyitott környezetet építsünk, ahol mindenki hallathatja a hangját és aktívan formálhatja a jövőt” – mondta Pósfai Gábor.
Farkas Dezső visszatér a TISZA Szigetek vezetésébe
A közlemény másik fontos bejelentése, hogy Farkas Dezső, a párt egyik korábbi vezetője ismét aktív szerepet vállal a TISZA szervezetében. Feladata a TISZA Szigetek hálózatának erősítése és a közösségek helyi szintű szervezése lesz.
Farkas Dezső a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte pénzügyi mesterdiplomáját, majd Summa Cum Laude minősítéssel végzett a Babson College kétéves MBA-programján, amely a világ egyik legelismertebb vállalkozási képzése. Korábban több vállalat vezetésében is részt vett, és egy nonprofit szervezet elnökeként tevékenykedett.

„Egy olyan erős és cselekvőképes közösségi hálózat kiépítésén dolgozunk, amely aktívan részt vesz a közélet alakításában. A TISZA Szigetek célja, hogy helyi kezdeményezéseken, közösségi eseményeken és képzéseken keresztül erősítse a társadalmi összetartozást és a demokratikus részvételt” – mondta Magyar Péter a TISZA elnöke.
Az új vezetők szerepe a TISZA jövőképében
A szervezeti változások célja, hogy a TISZA még hatékonyabbá váljon és szélesebb társadalmi támogatottságot építsen ki. A párt továbbra is elkötelezett a demokratikus értékek, az átláthatóság és a korrupció elleni küzdelem mellett. Magyar Péter hangsúlyozta:
„Hazánk jövője egy aktív, szervezett, hazaszerető és elkötelezett közösségen múlik – a TISZA-val mi ezt a közösséget építjük veletek közösen. A mai naptól új vezetők segítik a TISZA áradását, hogy még erősebbek legyünk a következő kihívásokra.”
A TISZA Párt új vezetői és szervezeti fejlesztései azt mutatják, hogy a párt hosszú távú stratégiában gondolkodik, és továbbra is egy olyan politikai erőt kíván képviselni, amely a társadalmi igazságosságot és a közösség erejét helyezi előtérbe.
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!