Hegyi befutó a Kékesen, finálé az esztergomi bazilika előtt – Bejelentették a Tour de Hongrie útvonalát
A száz évvel korábbi első kiíráshoz hasonlóan a budapesti Szent Gellért térről indul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely az esztergomi bazilikánál zárul – derült ki a keddi útvonal-bemutatón. A rajt előtt 99 nappal Budapesten sorra került gálán felelevenítették az először 1925-ben megrendezett, immár 46. magyar körverseny történetét. Az idei kiírást május 14. és 18. között rendezik meg három sík, egy hegyi és egy átmeneti szakasszal. A résztvevők 13 gyorsasági részhajrán gyűjthetnek pontokat és bónuszmásodperceket. A 885 kilométer össztávú viadalon tíz kategorizált emelkedő állja a kerékpárosok útját: az első kategóriás Kékestető mellett négy második és öt harmadik kategóriás „kaptatón” szerezhetnek hegyi pontokat, összesen több mint 7000 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük.
Több mint száz településen haladnak át a kerékpárosok
Az útvonal a főváros mellett Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves vármegyéket érinti, összesen 101 településen halad át.
Az MTI beszámolója szerint a főszervező Eisenkrammer Károly ismertette, már a verseny nulladik napján, május 13-án kerékpáros napot tartanak csapatbemutatóval egybekötve.
A nyitóetapon a fővárosból Győrbe teker a mezőny, a 210 kilométeres táv a leghosszabb lesz a magyar körversenyen 2008 óta. Ezt követően egy újabb, várhatóan ugyancsak mezőnyhajrát ígérő szakaszra kerül sor Veszprém és Siófok között.
Kékestetőn zárják a bringások a királyetapot
Az összetett várhatóan a harmadik versenynapra eső királyetapon dől el, ekkor Gödöllőről indulnak és a Kékestetőn zárnak a kerekesek, hogy aztán a Tata-Székesfehérvár táv teljesítése után az Etyek-Esztergom szakasszal érjen véget a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries sorozatába tartozó Tour de Hongrie, amelyet az M4 Sport teljes egészében élőben közvetít.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár felidézte: amikor tíz esztendővel ezelőtt, a 2015-ös újraindulás ötletével Eisenkrammer Károly megkereste, egyikük sem gondolt arra, hogy ekkora sikere lesz a magyar körversenynek, amelynek révén „az egész világ láthatja, milyen fantasztikus országban élünk”.
„A versenyszervezők fantasztikus munkát végeztek, az egész világon nincs még egy ilyen kerékpárverseny, mint a Tour de Hongrie, amely tíz év alatt ekkorát tudott fejlődni”
– fejtette ki Révész Máriusz.
Minden korábbinál több magyar vesz majd részt a rangos viadalon
Majd azzal folytatta, nem gondolta volna, hogy a tavalyi évhez képest – amikor a Tour de France-on a szakaszgyőzelmek számát tekintve csúcstartó Mark Cavendish, illetve a háromszoros világbajnok Peter Sagan indult – az ideire is sikerül valami extrát hozniuk a szervezőknek, de ismét nagyot alkottak azzal, hogy minden korábbinál több magyar vesz majd részt a rangos viadalon, mivel „három és fél” magyar csapat lesz a mezőnyben – várakozásai szerint – 15 magyar versenyzővel.
A magyar kontinentális csapatok (Karcag Cycling ÉPKAR, Epronex-Hungary, United Shipping) mellett az olasz bejegyzésű, de magyar névadó szponzorral és öt magyar versenyzővel felálló MBH Bank Ballan CSB is részt vesz a Tour de Hongrie-n.
Révész Máriusz azt is elárulta, hogy reményei szerint magyar szakaszsikert és az összetettben legjobb tíz közé kerülést is ünnepelhetnek majd a hazai szurkolók.
Kiemelkedő időszakát éli a kerékpársport Magyarországon
Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében kiemelte: a kerékpársport kiemelkedő időszakát éli Magyarországon, példaként megemlítette a sportág magyar sikereit a párizsi olimpián, az „egyre erősödő stratégiai gondolkodást és szakmai programot a hazai szövetségben, és a kiemelkedő hazai rendezésű eseményeket, amelyek közül külön ékkő a Tour de Hongrie, ami az elmúlt időszakban igazi márkává nőtte ki magát”.
Kifejtette: ez a márka segítség abban, hogy Magyarország hírneve és értékei minél több helyre eljussanak, illetve egyre többekhez viszi el a sportot, hatására egyre többen kerékpároznak és mozognak a mindennapokban.
„Egy születésnapon nem mondhatok mást, mint hogy Isten éltesse a Tour de Hongrie-t!”
– hangsúlyozta.
„Nincsen hiány lehetőségek terén a hazai kerékpársportban”
Schneller Domonkos, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt öt évben olyan események zajlottak le a magyar kerékpársportban „itt a szemünk előtt, amikről korábban talán még álmodni sem mertünk”.
A Tour de Hongrie-n várhatóan induló hazai versenyzők magas száma kapcsán azt emelte ki, soha még ilyen kategóriájú versenyen nem állt rajthoz 15 magyar kerékpáros.
„Elmondhatjuk, hogy nincsen hiány lehetőségek terén a hazai kerékpársportban”
– szögezte le, majd reményét fejezte ki, hogy „belátható időn belül” a nők számára is megrendezhetik a Tour de Hongrie-t.
Videóüzenetben jelentkezett be a gálán a viadal négyszeres fehér trikósa (az összetettben legjobb helyen végző magyar bringás) és korábbi (2019) ezüstérmese, Dina Márton, valamint a tavaly aktív versenyzőként még induló Peter Sagan is, aki az idei évtől a viadal egyik nagykövete lesz.
A 46. Tour de Hongrie programja:
- május 14., szerda: 1. szakasz, Budapest-Győr, 210 km (szintemelkedés: 1042 m)
- május 15., csütörtök: 2. szakasz, Veszprém-Siófok, 178 km (1244 m)
- május 16., péntek: 3. szakasz, Gödöllő – Gyöngyös-Kékestető, 163 km (1974 m)
- május 17., szombat: 4. szakasz, Tata-Székesfehérvár, 167 km (1035 m)
- május 18., vasárnap: 5. szakasz, Etyek-Esztergom, 167 km (1858 m)
Össztáv: 885 km (összesített szintemelkedés: 7153 m)
A Tour de Hongrie győztesei a 2015-ös újraindítás óta:
- 2015: Tom Thill (luxemburgi)
- 2016: Mihkel Räim (észt)
- 2017: Daniel Jaramillo (kolumbiai)
- 2018: Manuel Belletti (olasz)
- 2019: Krists Neilands (lett)
- 2020: VALTER Attila
- 2021: Damien Howson (ausztrál)
- 2022: Edward Dunbar (ír)
- 2023: Marc Hirschi (svájci)
- 2024: Thibau Nys (belga)
Fotó: Trófea a százéves Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny útvonal-bemutató gáláján a Budapest Music Centerben 2025. február 4-én. MTI/Balogh Zoltán
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!