Kiszállították a szociális tűzifát, az utolsó adag is megérkezett a rászorulóknak
A szociálistüzelőanyag-pályázaton országszerte összesen 2346 önkormányzat nyert, nekik legkésőbb február közepéig kellett kiszállítaniuk a tüzelőanyagot az emberekhez. Az EGERERDŐ Zrt. már szeptemberben megkezdte ezt a feladatot, így a térségben több mint kilencven településre jutott el még a határidő előtt összesen 10 380 köbméter tűzifa. Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára szerdán arról beszélt, hogy idén is készülnek a program meghirdetésére, a költségvetésben biztosítva van a szükséges ötmilliárd forint. Csakhogy ez az összeg öt éve változatlan. Ez idő alatt viszont jelentősen nőtt a tűzifa ára. Vagyis a helyhatóságok feleannyi tűzifát tudnak kiosztani a rászorulóknak, mint tudtak fél évtizeddel ezelőtt.
Több mint kilencven térségbeli településre jutott el a segítség
„Kiszállítottuk az összes szociális tűzifát”
– jelentette be hivatalos oldalán az EGERERDŐ Zrt.
A társaság a 2011 óta sikeresen működő program keretében a 2024/25-ös időszakban 92 térségi önkormányzat rászoruló családjainak biztosított összesen 10 380 köbméter tüzelőt. Az EGERERDŐ Zrt–vel szerződött helyhatóságok mindegyike keménylombos tűzifát igényelt.
Már szeptemberben megkezdték a kiszállítást
A mihamarabbi segítségnyújtás érdekében már szeptemberben megkezdték a tűzifa kiszállítását az önkormányzatokhoz és december végére a teljes igényelt mennyiség több mint 92 százalékát sikerült teljesíteni.
Az egyes önkormányzatok igényei a 24 köbmétertől a 644 köbméteres mennyiségig változnak. Az összességében több ezer köbméteres megrendelés kiszállítása igen nagy feladat, amelynek szervezésében az erdőgazdaság segíti az önkormányzatokat, fuvarozó vállalkozói bevonásával.
„A kiszállítás reklamációtól mentesen, gördülékenyen zajlott, ahol minden erdészetünk igyekezett száraz fát küldeni az önkormányzatoknak”
– közölte a társaság.
Minden erdészet részt vett a program teljesítésében
Az utolsó köbméter fa kiszállítása a múlt héten, február 12-én történt meg, három nappal a határidő előtt.
A szociális tűzifaprogram teljesítésében a EGERERDŐ Zrt. minden erdészete részt vett, Heves vármegye teljes területén, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén nyugati, Nógrád keleti részén és Jász-Nagykun-Szolnok északi határán.

Ötmilliárd forintot osztottak szét a szociálistüzelőanyag-pályázaton
„A szociálistüzelőanyag-pályázaton 2346 önkormányzat nyert, nekik legkésőbb február közepéig kellett kiszállítaniuk a tüzelőanyagot az emberekhez”
– mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Dukai Miklós emlékeztetett: a program 2011-ben indult, akkor még 900 millió forintos keretösszeggel, a tavalyi pályázaton pedig már ötmilliárd forintot osztottak szét.
Mint mondta, a program célja, hogy a kormány az önkormányzatokon keresztül segítse azokat a nehézsorsú, a krízishelyzetnek jobban kitett embereket, akiknek a tüzelőanyag beszerzése nehézséget jelent.
Több mint 2300 önkormányzat nyújtott be érvényes pályázatot
A szociálistüzelőanyag-pályázatra az ötezer lakosnál kisebb települések pályázhattak.
Dukai Miklós elmondta: körülbelül 2800 ilyen település van Magyarországon, a tavalyi pályázaton 2346 önkormányzat nyújtott be érvényes pályázatot tűzifára és barnakőszénre, és valamennyi részesült a támogatásból.
Az önkormányzatoknak helyi rendeletben kell szabályozniuk, milyen módon osztják szét a tüzelőanyagot.
Közel kétszázezer háztartásnak jelent segítséget
Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is vendég volt szerda reggel, itt arról beszélt, a program indulása óta már 52 milliárd forintot fordított erre a célra a kormány és évente 180-200 ezer háztartásnak tudnak így segítséget nyújtani.
Elmondta azt is, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Baranya vármegyéből érkeznek pályázatok, de rendszeresen pályázik az a mintegy 500 település is, ahol nincs vezetékes gáz.
Jelezte: minden évben körülbelül kétszáz önkormányzat igényel tűzifa helyett barnakőszenet.
Állami erdőgazdaságokból érkezik a tűzifa jelentős része
Ismertetése szerint az önkormányzatoknak február közepéig kellett megvásárolniuk a tüzelőanyagot, jelenleg a pályázat pénzügyi elszámolása zajlik.
Mint mondta, jó a kapcsolat a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium, valamint az Agrárminisztérium és az önkormányzatok között, ugyanis a tűzifa jelentős része az állami erdőgazdaságokból érkezik.
Idén is készülnek a program meghirdetésére
Közölte: idén is készülnek a program meghirdetésére, a költségvetésben biztosítva van a szükséges ötmilliárd forint.
Várhatóan március elején meghirdetik az idei pályázatot, a miniszter nyár elején dönt, és a nyertes önkormányzatok az ősz elején hozzájuthatnak a támogatáshoz.
Tűzifát osztott a Tisza Párt is
A Tisza Párt is tűzifaosztási programot indított február elején a Van Helyed Alapítvány közreműködésével.
Magyar Péterék akkori közleménye szerint a megfelelő fűtés hiánya miatt tavaly csaknem 300 ember fagyott meg országszerte, 650 ezren pedig nem jutnak megfelelő fűtőanyaghoz.
Fél évtizede változatlan összeggel működik a szociális tűzifaprogram
Ugyan az önkormányzati szociális tűzifaprogram már hosszú évek óta működik, amelyre évente 5 milliárd forintot biztosít a kormány, ez az összeg öt éve változatlan. Ez alatt az időszak alatt viszont jelentősen nőtt a tűzifa ára. Vagyis az önkormányzatok feleannyi tűzifát tudnak kiosztani a rászorulóknak, mint fél évtizeddel ezelőtt.
Tetézi a problémát, hogy a háztartásoknak a fele nem, vagy rosszul szigetelt, illetve a szegény családokat, magányos időseket érint leginkább az, hogy szűkös jövedelmükből már nem futja megfelelő mennyiségű fűtőanyagra.
A Tisza Párt célja, hogy az élelmiszer áfájához hasonlóan a tűzifa áfája is 5 százalékra csökkenjen, emellett induljon be egy valódi lakásszigetelési program is.
Illusztrációs fotó: Pexels
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!