Bátonyterenye polgármestere kormányzati segítségben reménykedik, városa önmagában nem bír el a csődközeli helyzettel
„A 2025. évi stabil és biztonságos működéshez minimum 1-1,5 milliárd forint közötti összegre lenne szükségünk. Bízom benne, hogy közösen meg tudjuk oldani a helyzetet, de önállóan nem fog menni. Szükség lenne arra, hogy – amint a múltban volt már rá példa – a kormány egy egyszeri támogatással konszolidálja a helyzetet. Nem mondom, hogy ez az egyetlen megoldás, de elengedhetetlennek tartom” – mondta portálunknak Orosz István. Bátonyterenye fél éve hivatalba lépett polgármestere elárulta, hogy megfordul-e, megfordult-e a fejében a lemondás, ahogy azt is, hogy felelősnek érzi-e magát a város csődközeli költségvetési helyzetéért és milyen következményei lehetnek ennek a lakosságra nézve. Végezetül azt sem titkolta, mit tenne, ha hat hónappal visszaforgathatná az idő kerekét… Rövid felvezetés után nagyinterjú!
Korántsem lehetett teljes a győztes öröme…
Tizennégy év után váltotta le a várost addig vezető fideszes polgármestert a tavaly nyári választáson függetlenként indult Orosz István. A győztes öröme azonban korántsem lehetett teljes, hiszen az őt támogató Mátravölgye SC mindössze négy képviselőt delegált a testületbe, a Bátonyterenyei Polgárokért Egyesület egyet, a Fidesz-KDNP pedig hatot.
A SungEel Hitech Hungary bátonyterenyei akkumulátor-bontó üzeme elleni tavalyi lakossági tiltakozások egyik vezetőjeként elhíresült nyugalmazott rendőrnyomozónak tehát kisebbségben kell vezetni a várost. Ez pedig meglehetősen döcögősen megy: sem alpolgármestere, sem elfogadott költségvetése nincs még Bátonyterenyének. Ráadásul súlyos anyagi gondokkal küzd, minden túlzás nélkül kimondható: csődközeli állapotban van az önkormányzat.
Ebben a helyzetben érkezett néhány napja Orosz István Facebook-bejegyzése:
„Bátonyterenye polgármestereként egy kérdésem van. A szememre vetik, hogy a csőd szélén állunk. Holnap készen állok arra, hogy lemondjak és átadom a Fidesz részére a város vezetését. Van olyan jelöltjük, aki nem lopja el a közpénzt? Van? Mert ha van, akkor a város jövője érdekében azonnal lemondok”.
„Már megbántam…” – Kevesebbet streszszelt nyomozóként, mint polgármesterként
Valóban megszületett az elhatározás, hogy alkalomadtán távozik a város éléről, vagy csupán az indulat beszélt önből abban a posztban?
Már megbántam… Félreérthető módon szerepelt benne ugyanis egy utalás, amely így igazságtalanul sérthetett bárkit, aki a Fidesz-KDNP közösségéhez tartozik.
Soraimmal a kormánypártok egyik helyi önkormányzati képviselőjének legújabb közösségimédia-bejegyzésére reagáltam, aki hónapok óta próbálja a nyilvánosság előtt alkalmatlanként feltüntetni az új városvezetést – vagy személy szerint engem –, mondván, mi sodortuk csődközeli helyzetbe a várost, képtelenek vagyunk megteremteni a közjót a településen.
A közigazgatás az én elveim szerint nem feltétlenül azt jelenti, hogy folyamatosan különböző politikai felhangokra reagáljak. Lehet, hasznosabb lett volna, ha ezúttal sem teszem.
De… Azt azért tudni kell, hogy
hivatalba lépésem, október elseje óta több ilyen karcos, igazságtalan, igaztalan elemet tartalmazó, személyeskedő vélemény látott napvilágot. És jó kérdés, hogy hol az a határ, ameddig tűrni köteles egy polgármester…
Ám ha valakit megsértettem vagy megbántottam az ominózus reakciómmal, akkor elnézést kérek, nem ez volt a célom.
Hangsúlyozom: nem szeretnék igazságtalan lenni, több nagyon jó barátom, általam nagyra becsült személy van a Fidesz berkeiben.
Viszont akkor is úgy gondoltam és most is határozottan kiállok mellette, hogy
a helyi ügyekre vonatkozott a megállapításom.
„Ha az ember maffiózók ellen küzd, akkor nyilvánvaló, hogy kikkel áll szemben”
Hat hónap alatt már kapott némi ízelítőt a polgármesteri hivatásból. Tegye a szívére a kezét! Melyiket kedveli jobban ezt, vagy a nyomozóit?
A nyomozóit, mert ott éles határvonalak vannak. Ha az ember bűnelkövető vagy maffiózók ellen küzd, akkor nyilvánvaló, hogy kikkel áll szemben. Mentálisan embert próbáló munka a szervezett bűnözés ellen küzdeni, és rányomja a bélyegét annak az életére, aki ezt a hivatást űzi.
Viszont nem gondoltam volna, amikor arra adtam a fejemet, hogy polgármester leszek, hogy
ez sokkal több nehézséggel, sokkal több streszszel jár.
Egyébként nagyon hálás feladat, mert rengeteg pozitív visszajelzést kapok a földijeimtől, hogy nehogy feladjam, mert számukra is fontos az általam kitűzött célok megvalósítása. De,
bevallom, nem egyszerű…
Ugyanakkor nem akarom cserben hagyni őket, arról nem is beszélve, hogy engem valóban érdekel a városom sorsa.
Három nagyon sürgető teendő miatt indultam a polgármesteri tisztségért: hogy legyen a városunkban megfelelő minőségű ivóvíz – nálunk kimagaslóan magas a mangántartalma, ami hosszabb távon nem tesz jót – és kicseréljük az elöregedett vezetékhálózatot, hogy megfelelő közbiztonságot teremtsünk, valamint hogy településünkön, illetve környezetünkben csak olyan cég működjön, ami betartja a magyar jogszabályokat.
Senkinek nincs joga ahhoz, hogy veszélyeztesse az itt élő emberek és a környezetünk biztonságát!
Ezzel kell nekem foglalkozni és azt is teszem.
Üres kassza mellett is akadnak biztató fejlemények
Köztudott, hogy gyakorlatilag üres a kassza Bátonyterenyén. Ennek „fényében” sikerült bármit is megvalósítani az elmúlt fél évben?
Vannak azért bizakodásra okot adó dolgok.
Üres kassza mellett is sok családon tudtunk például segíteni, ha mással nem, hát kétkezi munkával. 24 órás ügyfélszolgálatot működtetünk, aminek köszönhetően élet- és balesetveszélyes helyzeteket is felszámoltunk. Munkásbrigádunk is azonnal a rászorulók rendelkezésére áll. Közművelődési csapatunk számos színvonalas kulturális eseményt szervezett – s fog még többet is –, cégeink szintén mindent megtesznek azért, hogy élhetőbb legyen a település.
Létrehoztuk a polgárőrséget, ami évek óta nem működött a városban, ezzel tovább javítva a közbiztonságot. Nem mintha a bátonyterenyei rendőrség nem tenné jól a dolgát, és ezt nem a mundér becsülete vagy a diplomácia mondatja velem, hanem a tények: viszonylag rövid idő alatt több mint húsz bűnelkövetőt juttattak rács mögé, és végül mindegyikük letartóztatását elrendelte a bíróság.

Számomra nagyon fontos a Kút vagy kiút című programunk. Ez a szegregátumban élő embertársaink sorsának jobbra fordítását célozza. Elsősorban arra irányul, hogyan és milyen módon tudunk nekik segítő kezet nyújtani ahhoz, hogy képesek legyenek kilábalni a nehéz helyzetből és emberhez méltó körülmények között élhessenek. Hiszen a mélyszegénységen kívül a szenvedélybetegségek halmaza – és különösen a dizájnerdrogok jelenléte – is sújtja őket.
Folyamatban lévő pályázataink is vannak, amelyeket még az előző kurzus kezdeményezett. Más kérdés, hogy meg tudjuk-e valósítani ezeket…
„Nem tartozom felelősséggel a kialakult helyzetért”
Csődközeli helyzettel állnak szemben Bátonyterenyén. Hogyan történhetett ez meg?
A szó legszorosabb értelmében nyitott az önkormányzat ajtaja, őszintén és a lehető legnagyobb tisztelettel kérem azokat, akik kételkednek akár bennem, akár a kollégáimban, hogy jöjjön be hozzánk. Az átláthatóság értelmében hajlandó vagyok megadni minden információt mindenkinek.
A gazdasági helyzetünkre vonatkozó adatokból bárki láthatja, hogyan vettük át a várost, milyen kötelezettségeket kell teljesíteni. Abból, hogy október elsejétől egészen a mai napig milyen bevételeink és kiadásaink voltak, még a laikusok is leszűrhetik, hogy
nem folytattunk pazarló gazdálkodást.
Biztos vagyok benne, hogy egy, az önkormányzatok működésével tisztában lévő közgazdász is azon a véleményen lenne, hogy
a kialakult helyzetért nem tartozom felelősséggel.
Egyébként úgy látom, ez nem csak egyedi probléma, az ország más, akár fideszes vezetésű települései is súlyos gondokkal küszködnek. Az önkormányzatok egyre nehezebb helyzetben vannak.
„Ez nem arról szól, hogy ki az alkalmas és ki az alkalmatlan”
Mennyi az annyi? Mármint, ami hiányzik?
A 2025. évi stabil és biztonságos működéshez minimum 1-1,5 milliárd forint közötti összegre lenne szükségünk.
Hangsúlyozom: nem szeretnék visszafelé mutogatni, nem ez a célom, de… Október elseje óta semmiféle kötelezettséget nem vállalt, új szerződést nem kötött az önkormányzat, amely nagyobb volumenű kiadással járna.
A végletekig kifeszített a gazdálkodásunk, ahhoz, hogy a város és a különböző cégei stabilan tudjanak működni, bevételre, állami segítségre van szükség.
Egyébként
az előző polgármester már 2024. március 5-én megfogalmazta az aggályait levélben a kormányzat felé és kérte a támogatást. Ez azt támasztja alá, ő is pontosan látta, hogy itt gondok lesznek, hiszen ha nem így lett volna, nem írja meg ezt a levelet.
Ezért is visszatetsző a személyem ellen indított támadások sorozata.
Mert ez nem arról szól, hogy ki az alkalmas és ki az alkalmatlan, hanem arról szól, hogy van egy folyamat, ami országszerte hátrányosan érinti az önkormányzatokat. Teljesen mindegy, hogy az ember fideszesként vagy függetlenként irányítja a települését.
„Vannak ügyek, amelyek törvénysértésre, korrupcióra utalnak”
Mégis mi vezetett oda, hogy gyakorlatilag veszélybe került a város működőképessége? Sokakat érdekelne a felelősség kérdése…
A szememre vetik azok a polgárok is, akik velem szimpatizálnak, hogy miért nem hozok nyilvánosságra ügyeket, miért nem támadom intenzívebben az engem ostorozó helyi fideszes önkormányzati képviselőket.
Vannak büntetőeljárások, amelyek zajlanak a háttérben. Vannak ügyek – több mint féltucat –, amelyek törvénysértésre, korrupcióra utalnak.
Igazságtalan és a népszerűség olcsó hajszolása lenne azonban a részemről, ha bárkit nevesítenék addig, amíg a bíróság ki nem mondja, hogy bűnös-e vagy sem.
Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.
Az igazságszolgáltatásba vetett hitem pedig megingathatatlan.
Nem értek egyet azokkal, akik szerint minden velejéig romlott. Ez nem így van. Vannak tisztességes, becsületes és rendkívüli szakmai tudással rendelkező rendőrök, ügyészek és bírák. Meg kell bíznunk bennük!
„Akár tetszik valakinek, akár nem…”
Kifeszített gazdálkodásról, csődközeli helyzetről beszélünk Bátonyterenyén. Ha – mint említette – nagyobb összegű szerződést nem is kötött az önkormányzat, amióta ön hivatalban van, kisebbet igen. Például az új munkatársaival, mások mellett Dóka Évával, a város korábbi, baloldali polgármesterével – ez igencsak szúrja a kritikusai szemét…
Van-e joga bárkinek beleszólni, hogy a városvezetés kivel kíván együtt dolgozni? Hová jutnánk, ha minden egyes döntésem előtt azon görcsölnék, hogy „Úristen, mit fog ehhez szólni ez, vagy az”?
Valahogy össze kellett raknom a stábot, semmi köze a politikának ehhez.
Tehetséges és tisztességes emberekre volt és van szükségem.
Dóka Éva olyan tapasztalatokkal rendelkezik, amelyek nekem sosem voltak meg, hiszen mindössze fél éve vagyok polgármester. Számos kérdésben eltér a véleményünk a dolgok állását és a megvalósítást illetően is, ugyanakkor személy szerint nekem és a városnak is szüksége van arra a tudásra, amivel ő rendelkezik. Bármennyire is összefüggésbe hozzák múltbéli, még a gazdasági életből eredő ügyekkel, a hatóság sosem hozott vele szemben elmarasztaló határozatot.
Úgyhogy
akár tetszik valakinek, akár nem, mindaddig Dóka Éva marad a kabinetfőnököm, amíg kitart mellettem és bírja ezeket a gyakran nemtelen támadásokat.
Egy másik munkatársam miatt is „megtaláltak” egyébként, csak azért, mert a testvére korábban salgótarjáni önkormányzati képviselőként dolgozott. És pusztán emiatt ne vegyem igénybe a szolgálatait, miközben példás szakmaisággal áll a dolgokhoz és rendkívüli munkabírású emberről van szó?
Egyébként már maga a felvetés több alapkérdést is feszeget, ami az én demokratikus gondolkodásomba nem fér bele. Biztos, hogy ennyire át kell politizálni a közigazgatást? Biztos, hogy így kell működnie a hazai közéletnek?
Egyedül nem fog menni – Kormányzati segítségre lenne szükség
Térjünk vissza a költségvetéshez! Látja már, hogy honnan teremtik elő a hiányzó több mint egymilliárd forintot?
Bízom benne, hogy közösen meg tudjuk oldani a helyzetet, de önállóan nem fog menni.
Szükség lenne arra, hogy – amint a múltban volt már rá példa – a kormány egy egyszeri támogatással konszolidálja a helyzetet.
Nem mondom, hogy ez az egyetlen megoldás, de elengedhetetlennek tartom.
Az állam gondoskodó szerepe az önkormányzatok irányába kicsit dominánsabb kellene, hogy legyen. Szerintem ezt az országot, magát a közigazgatást, a polgári jólétet és a közjó létrehozását kellene mindenhol szem előtt tartani. Úgy érzem, nem fordítanak erre kellő figyelmet. Talán kicsit több energia megy el a hazánkon kívül zajló történésekre.
A települések a gyermekei annak a nagy családnak, amit úgy hívnak, hogy Magyarország. És úgy érzem, hogy ezek a gyerekek kicsit mostohán vannak kezelve.
Úgyhogy
bennem is van némi szkepticizmus, mert látom, mi és hogyan zajlik az országban, ugyanakkor bízom is benne, hogy a kormányzat meghallja Bátonyterenye segélykiáltását és nem hagyja elsüllyedni városunkat.
Megérzi a lakosság is a város válságát
Lecsapódhat-e a lakosság szintjére is az, hogy az önkormányzat súlyos anyagi gondokkal küzd? Ha igen, milyen formában? Intézmények összevonása, urambocsá’ bezárása? Új adók…?
Igen, sajnos azt kell, hogy mondjam, lehet erről is szó… Vannak elképzelések, vannak javaslatok, viszont még nem állt össze a költségvetésünk – és addig felelőtlenség lenne konkrétumokról beszélni.
Ez a legfontosabb:
dűlőre kell jutnunk a büdzsével, nincs mese.
Ha a következő képviselő-testületi ülésen, március 13-án nem fogadjuk el a költségvetést, az csak tovább rontja a helyzetet.
Dűlőre kell jutnunk, még ha vannak is benne olyan elemek, amelyekkel nem biztos, hogy egyetért akár az egyik, akár a másik oldal. A pénzügyi tervezet természeténél fogva később amúgy is módosítható, változhatnak például a gazdasági folyamatok, lehet, hogy pályázatot nyerünk, lehet, hogy lesz valamiből több bevételünk.
Ha nem is szolgál mindenki megelégedésére a költségvetés mostani állapota, az a kérésem, ezt úgy nézzék, hogy ebből a jelenlegi helyzetből most ezt tudjuk kihozni!
A képviselő-testület fogja eldönteni, hogy milyen büdzsét fogadunk el, nem egy személyben a polgármester.
És ha ez azzal jár, hogy új adók lesznek kivetve, hogy intézményeket kell összevonni… – akkor ez azzal fog járni, sajnos.
Lehet, hogy én nem értek majd egyet vele, vagy nem minden részével értek egyet, de tudomásul kell venni, tiszteletben kell tartani a testület döntését.
Megannyiszor felemeli a sejhaját a polgármester, de…
A fentiek árnyékában már-már mellékesnek tűnő, mégis fontos kérdés: március 13-án lesz-e végre alpolgármestere Bátonyterenyének?
Nekem sokat tudna segíteni, ha lenne végre alpolgármester. Nem tudok ezer felé szakadni, nem tudok elmenni minden eseményre, nem tudok eleget tenni több meghívásnak.
Az első pillanattól kezdve azért lobbizom és azért járok a döntéshozók nyakára, hogy segítsenek, mert bajban vagyunk. És ez időigényes is.
A múlt héten egy bizottsági ülésen az egyik külsős tag úgy fogalmazott, hogy „emelje fel a pi***ját a polgármester és menjen a pénz után!”. Fel van az emelve, higgyék el!
Csak ha ismernék az időbeosztásomat…
Legyen elég annyi, hogy ha visszamehetnék az időben és lenne olyan technikai lehetőség, amelynek segítségével valaki le tudná nekem vetíteni előre az elkövetkezendő hat hónapot, annak láttán azt mondanám:
köszönöm, de inkább nyomozok tovább!
Schveiczer Krisztián
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!