Antiszemita poszt miatt eltávolították elnöki pozíciójából a fideszes képviselőnőt Egerben
Azonnali hatállyal visszahívták kulturális elnöki pozíciójáról azt az egri fideszes képviselőnőt, aki a napokban továbbosztott egy antiszemita Facebook-posztot, amelyben Dobrev Klárát és nagyapját többször judeo-bolseviknek nevezik. Eger polgármestere, Vágner Ákos elnézést kért dr. Rák Sándorné bejegyzéséért. És egyben arra is megkérte a politikust, hogy a történtek fényében a városi közgyűlésben viselt mandátumáról saját belátása szerint döntsön. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) megdöbbenéssel értesült arról, és határozottan tiltakozik amiatt, hogy egy egri önkormányzati képviselő nyilvánosan megosztott egy fajelméleti alapú, nyíltan náci és antiszemita tartalmú bejegyzést, amelyben egy közéleti szereplőt vélt zsidó származása alapján próbált megalázni. A Mazsihisz elvárja, hogy az érintett politikus vállalja a felelősséget, és hogy a Fidesz országos vezetése haladéktalanul határolódjon el a kijelentéseitől, valamint vizsgálja meg azok személyi következményeit.
Azonnali hatállyal visszahívták az elnöki posztjáról a képviselőnőt

Vágner Ákos polgármester szerdán a Facebookon osztotta meg a közleményt, amely szerint Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Fidesz-frakciójának értékrendjével ellentétes az a bejegyzés, amelyet dr. Rák Sándorné, a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke osztott meg 2025. május 12-én közösségi oldalán.
A városvezető hangsúlyozta: határozottan elítélik az ilyen jellegű megnyilvánulásokat, még akkor is, ha azok megosztás útján, nem saját szerzeményként kerülnek nyilvánosságra. A történtek miatt elnézést kérnek minden érintettől, akit a megosztott tartalom bántott vagy sértett.
„A bizalom helyreállítása és megőrzése érdekében az ügyet frakcióülésen tárgyaltuk, ennek értelmében az a döntés született, hogy Dr. Rák Sándornét a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöki posztjáról azonnali hatállyal visszahívjuk. Továbbá arra kérjük, képviselői mandátumáról saját belátása szerint döntsön”
– áll a közleményben.
Antiszemita, gyűlölködő hangvételű posztot osztott tovább a Facebook-oldalán
A hvg.hu beszámolójában emlékeztetett: antiszemita, gyűlölködő hangvételű bejegyzést osztott tovább a Facebook-oldalán dr. Rák Sándorné Mária egri fideszes képviselő, a várost irányító kormánypárti frakció tagja, a helyi ciszterci gimnázium korábbi tanára. A poszt célpontja Dobrev Klára, akit nagyapján, Apró Antalon keresztül támadnak.
Az eredeti bejegyzésben szereplő grafika készítője szerint az egykori miniszterelnök-helyettes, illetve országgyűlési elnök akasztófáján hunyt el Mansfeld Péter, az 1956-os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozata.
„Dobrev Klára, a népgyilkos Apró-Klein Antal unokája és John-Paul pápa ellenes merénylet szervezőjének, a bolgár állambiztonsági tisztnek a leánya, a Judeo-bolsevik, genetikailag prediszponált magyarellenes, rasszista tömeggyilkos akar Magyarország miniszterelnöke lenni. Nem kérünk belőle!! Számára egy választás van csupán: tűnjön el Magyarországról!”
– szó szerint így folytatódik a szöveg, amiben a katolikus egyház korábbi fejének, II. János Pál pápának a neve valami oknál fogva nem magyarul szerepel.
Törölte a posztot és bocsánatot kért
A képviselő később, egy újabb posztban nyilvánosan kért bocsánatot mindenkitől, akit megbántott vagy megsértett a 2025. május 12-én, a közösségi oldalán megosztott tartalommal.
„A megosztáskor nem fordítottam kellő figyelmet a bejegyzés tartalmára, tehát nem olvastam el azt figyelmesen. Most, hogy elolvastam, hangsúlyozom, a poszt tartalmával én sem értek egyet! A megosztásomat töröltem. Még egyszer őszintén elnézést kérek minden érintettől, és tanulva a történtekből, a jövőben fokozott körültekintéssel fogok eljárni”
– írta.
A Mazsihisz többet vár a „felületes bocsánatkérésnél”
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) megdöbbenéssel értesült arról, és határozottan tiltakozik amiatt, hogy egy egri önkormányzati képviselő nyilvánosan megosztott egy fajelméleti alapú, nyíltan náci és antiszemita tartalmú bejegyzést, amelyben egy közéleti szereplőt vélt zsidó származása alapján próbált megalázni.
„Elvárjuk, hogy az érintett politikus – a közösségi médiában közzétett felületes bocsánatkérésén túl – vállalja a felelősséget, és hogy a Fidesz országos és helyi vezetése haladéktalanul határolódjon el a kijelentéseitől, valamint vizsgálja meg azok személyi következményeit”
– áll a Mazsihisz közleményében.
A megfélemlítési kísérletek ellenére sem hátrálnak meg
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője szerdai nyilatkozatában élesen kritizálta a Fidesz új törvényjavaslatát, amely szerinte a társadalom kettészakítására és az ellenzéki hangok elnémítására irányul.
Dobrev Klára hangsúlyozta, hogy a baloldali, liberális és zöld gondolkodású emberek is a magyar nemzet részei.
„Mi ugyanúgy a nemzet része vagyunk, ugyanúgy, mint bárki más. Mert a baloldaliak is ugyanúgy korán kelnek és későn fekszenek, és végiggürcölnek egy egész napot, miközben alig bírják kifizetni a számláikat”
– jelentette ki.
A politikus azt is világossá tette, hogy a Demokratikus Koalíció nem hátrál meg a megfélemlítési kísérletek ellenére sem.
„Lehet ránk törvényt szabni, lehet üldözni, lehet karaktert gyilkolni, megszoktuk már, de nem megyünk sehova. Én nem megyek sehova. Itt voltunk, itt vagyunk és itt is leszünk”
– zárta gondolatait.
Fotók: Facebook/Mária Rák, Egri Fidesz
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!