Rekordgyanús gyorshajtásról készült méregdrága felvétel Nógrádban
Alaposan taposta a gázpedált az a gépkocsivezető, akit a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai május 13-án mértek be a 22-es főúton, Érsekvadkert közelében. A csillagos márka sofőrje az útszakaszra megengedett 90 helyett 198 km/h-val száguldott, amiről a rendőrök fényképfelvételt készítettek. 468 ezer forintos közigazgatási bírsággal és 8 közúti közlekedési előéleti ponttal jutalmazták a rekordgyanús gyorshajtást.
Mélyen a zsebébe nyúlhat az extrém gyorshajtás miatt
A rendőrség csütörtöki közleménye szerint május 13-án, a 22-es főút 5-ös kilométerszelvényében, Érsekvadkert közelében mérték be az extrém gyorshajtót.
A rendőrök – megállítását követően – 468 ezer forintos közigazgatási bírságot és 8 közúti közlekedési előéleti pontot szabtak ki a sofőrre a helyszínen.
Nógrádban mérték be a tavalyi gyorshajtási rekordert is
Kirívó sebességtúllépés miatt mérték be a nógrádi rendőrök február közepén egy személygépkocsi sofőrjét, aki a megengedett 110 helyett 190 km/h-val hajtott járművével a 21-es főúton.
Szintén a 21-esen rögzítették a 2024-es év legdurvább, tetten ért hazai gyorshajtását is. A vezess.hu tízes toplistájának első helyezettje egy Ferrari 458 Spider sofőrje volt, akit január 4-én reggel, a főút Pásztó melletti szakaszán mérték be, ekkor a sofőr a megengedett 110 helyett 226 km/h-val repesztett.
A gyorshajtás a közúti balesetek egyik legfőbb oka
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra figyelmeztet, hogy nem igaz az a – Taxi című filmben elhangzott – paradigma, hogy „jó kaszni, jó sofőr, nincs kockázat”.
A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy a gyorshajtás a közúti balesetek egyik legfőbb oka. A megengedett legnagyobb sebesség túllépése esetén sokszorosára nő a fékút, és a vezető nem ura a járművének.
A gyorshajtó sofőr felelőtlen magatartásával nemcsak a saját, de mások életét, testi épségét is veszélyezteti. A hatóság óva inti a járművezetőket e felelőtlen magatartástól, és felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a közúti közlekedési szabályokat mindig tartsák be.
A sebesség helyes megválasztásával megelőzhetők a közúti tragédiák.
Fotó: police.hu
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITT tehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A Magyar News Online hisz a sajtószabadság erejében, és büszkén képviseli a korrekt tájékoztatás iránti elkötelezettséget. Csatlakozzon Ön is az olvasók közösségéhez!
Érdekesnek találtad? Oszd meg!