Ursula von der Leyen: az EU másfél milliárd eurót utal Ukrajnának a befagyasztott orosz pénzeszközökből
Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből,…

Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből,…

A Tisza Párt EP-képviselője csütörtök este Facebook-bejegyzésben reagált Kásler Miklós korábbi kijelentésére. Miután Kásler Miklós azzal…

Hivatalosan is megindult pénteken a túlzott mértékű államháztartási hiány miatt az eljárás hét tagállammal, köztük Magyarországgal…

Barack Obama és Michelle Obama egy közös nyilatkozatot tettek közzé, amiben úgy fogalmaztak, szerintük Harris rendelkezik…

Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tárgyalásukat követően idén is megbeszélést folytatott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel –…

A Fidesz retteg a nyílt vitáktól a valódi ellenzékkel – írta Magyar Péter a Facebook oldalán…

Sok napsütés és 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérséklet várható a hétvégén; vasárnap az ország északnyugati felén helyenként…

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat szerda este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan…

Megválasztották kedden az Európai Parlament szakbizottságainak elnökeit és alelnökeit, a magyar EP-képviselők közül a Tisza Párt…

A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében….
A legjobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használunk, hogy eszközinformációkat tároljunk és/vagy érjünk el.
Az ezekhez való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy például böngészési viselkedést vagy egyedi azonosítókat dolgozzunk fel ezen a webhelyen.
A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása bizonyos funkciók és szolgáltatások működését hátrányosan befolyásolhatja.
